Programok
Egyesületünk széles körű szakmai programjaival a mindennapokban is segíteni kívánja a hallgatók fejlődését, hozzájárulni, hogy tudásuk minél teljesebb legyen.
Az általunk szervezett gyárlátogatásokkal, kiállításokkal, konferenciákkal és az IAESTE által elismert rendezvények népszerűsítésével, nem csak színesítjük az iskolai életét, de a lehető legtöbb diák számára tesszük lehetővé, hogy megismerje a gyakorlatban is mindazt, amit elméletben már megtanult.
Célunk, hogy programjainkkal áthidaljuk a vállalati szféra és a hallgatók közötti szakadékot, közelebb hozzuk egymáshoz leendő munkaerőt és a lehetséges munkaadókat. Évente 8-10 ezer hallgató vesz részt ezeken a rendezvényeken, amit a következő években megújult marketingstratégiával szeretnénk tovább növelni.
Tapasztalataink azt mutatják, hogy a magyar cégek szívesen látják „vendégül” a diákokat, hogy megmutassák nekik a náluk folyó munka főbb mozzanatait és megismertessék a fejlődési kényszer szülte egyre nagyobb szakmai elvárásokat.
Konferenciáinkon az egyes műszaki területek technikai újításainak bemutatásával, szakmai érdekességekkel, fejlesztésekkel és aktuális témákkal készülnek céges előadóink. A programok keretében gyakorlati tapasztalatokon túl személyes élményeket is szerezhetnek az egyes szakmákról, a vállalati szféra szereplőitől. Így a felsőoktatási képzést kiegészítve, sokoldalú tudással a tarsolyukban lépik át az egyetemek, főiskolák kapuját, lehetőleg nemzetközi tapasztalatokkal a hátuk mögött, és útjuk lehet, hogy éppen Önökhöz fog vezetni.
A rendezvényeinken való részvétel az Önök vállalatának is előnyös lehet, hiszen
- részvételük elősegíti szakmai népszerűsítésüket a hallgatók körében
- már most megismertetheti vállalatát, termékeit, fejlesztéseit a jövő mérnökeivel
- az Önök által megadott szakmák hallgatóival találkozhatnak
Állandó rendezvényeink:
- BMF Állásbörze
- Építőmérnöki Szakmai Hét és Hídépítő Verseny (BME)
- BMF Szakmai Napok
- Fenntartható jövő
Ezen kívül egész évben szervezünk üzemlátogatásokat az ország számos pontjára. Paksi Atomeromű, Audi, Suzuki, NATO Bázis Kecskemét, Törley Pezsgőgyár, Dreher Sörgyár, 4-es Metró, Duna hidak, csak hogy a legnépszerűbbeket említsem. A látogatások során tapasztalt szakemberek vezetnek körbe, aki a vállalat egészébe is bepillantást enged, így gyakorolva még nagyobb benyomást a mérnökpalántákra.
Kiemelt támogatóink részére lehetőséget biztosítunk Karrier Napok megrendezésére Helyi Bizottságaink által. A 2007-es évben a Morgan Stanley és a Bosch Engineering Center Budapest is nagy elégedettséggel tartott ilyen rendezvényeket a Műegyetemen, a BMF-en, az ELTÉ-n Veszprémben, Miskolcon és Dunaújvárosban is.




